Munkatársaink garantáltan nem kínálnak
egészségre ártalmas szereket vendégeinknek!
FITNESZ

FITNESZ GÉPEK
Várjuk 14 év feletti vendégeinket, akiknek céljaik vannak fizikai állapotuk javítását illetően. Aki igényli a teljes teste rendszeres, szisztematikus átmozgatását, nem fél a kihívásoktól és szívesen sportol mások társaságában is. Az alul vagy túlterhelés, az esetleges sérülés elkerülése végett kezdetben fontosnak tartjuk az edzők segítségét. Több féle bérletkonstrukciót kidolgoztunk azoknak, akik szeretnék megismerni a fitnesz gépes edzéseket.

KARDIO GÉPEK
Korosztálytól függetlenül hasznos lehet kardió gépeink használata, annak aki változatos edzés programokkal szeretné karbantartani állóképességét, beállítani optimális testsúlyát, várakozás nélkül. Kardió gépeink akár kezdőként is bátran használhatók, teremfelügyelőink bemutatják a helyes kezelést, ami néhány perc alatt elsajátítható. Személyi edzőink pedig kérésre profi edzésprogramot állítanak össze, mely alapján a fejlődés garantált.

SZEMÉLYI EDZÉS
Ha már eljutottál odáig, hogy mozogni kéne és olyan edzést szeretnél végezni, ami a Te testi és lelki állapotodnak pontosan megfelelő. Ha szeretnéd mindezt hozzáértő szakemberrel együtt végezni, ha kedveled a jó társaságot, akkor Neked való a személyi edzés. Pontosan felmérjük aktuális állapotodat, ehhez igazítjuk az edzésmódszereket és az intenzitást, bármi legyen is a célod: fogyás, állóképesség növelés vagy éppen tömegnövelés.

CSOPORTOS EDZÉSEK

ALTERNATÍV EDZÉSEK
(Gerinctréning, Pilates, Body Balance)
Nem igazán kedveled az ugrálós dinamikus mozgásformákat? Sokat kihagytál és nem akarsz "fejest ugrani a mély vízbe"?
Kezdőként vagy 40 év felett is bátran látogathatod bármelyik alternatív edzésünket. A terhelés aktuális állapotodhoz igazodik, alaposan megmozgatja a belső izmokat, ugyanakkor gyors fejlődést eredményez.
Edzőink készséggel segítenek Neked, ha bizonytalan vagy a választást illetően.

ALAKFORMÁLÓ EDZÉSEK
(Popsizóna, Fitball, Intervall tréning)
Ha 16-40 éves korú hölgyként nem félsz egy kis kihívástól, kedveled a dinamikus, hangulatos, pörgős (csajos) edzéseket, akkor válaszd az alakformáló edzéseink egyikét, ahol lehetőséged nyílik állóképességed növelésére és a problémás testtájak megdolgoztatására is. Az edzéseken változatos eszközök (kézi súlyzók, gumikötél, FLEXI-BAR, Xco-trainer, Fit ball, step padok) kerülnek bevetésre a fő ellenség, a "narancsbőr" ellen.

SPINNING/
SPINRACING
A spinning ajánlott 20-60 éves hölgyeknek és férfiaknak, akik szeretnének szellemileg is kikapcsolni egy kiadós izzadás és 600-700 kalória elégetése mellett, miközben az edző a legjobb zenékkel motiválja a csapatot. A spinning növeli az állóképességet és alkalmas testúlycsökkentésre is. Nehogy elhidd, hogy a spinning csak kiváló edzettségi állapot esetén ajánlott. Kezdőként is jelentkezhetsz, edzőink segítenek.
Keresd órarendünkben, a kezdőknek szóló edzéseket.

FUNKCIONÁLIS EDZÉSEK
(TRX, Kettlebell, Funkcionális tréning)
Ha idegenkedsz a vasak emelgetésétől, ha az állóképesség növelés, a zsírégetés, és a stabilitásnövelés is az edzéscéljaid közé tartoznak, akkor válaszd funkcionális tréningjeinket. Olyan izmaid is mozogni fognak, amelyekről eddig nem is tudtál. Az úgynevezett core izmok a helyes testtartásért felelősek, rendszeres edzésünkkel enyhülnek a mozgásszervi panaszok és kiváló alakformáló hatás érhető el. 20 és 40 év közötti hölgyeknek és uraknak ajánljuk, akik szívesen ostromolják komfortzónájuk határait.

Ha pályát foglalsz nálunk, akkor a játék előtt és után partnereddel együtt az edzőterem fitnesz eszközeit és kardio gépeit korlátlanul és díjmentesen használhatod.
SQUASH
A squasht ajánljuk életkortól függetlenül hölgyeknek és férfiaknak, akik számára a sportolás csak labdával képzelhető el. Fejlesztheted az állóképességedet, nagy hatása van a szív és érrendszeredre és az anyagcserédre is, miközben élményt nyújt és szórakoztat. Próbáld ki, ha szereted a küzdelmet, a megmérettetést és a győzelem ízét. Ajánljuk akkor is, ha nehezen szorítod ki az időt a sportolásra, hiszen 60 perc alatt tökéletesen leizzadsz és kikapcsolsz.

Sportközpontunkban igen élénk squash-élet zajlik. Rendszeresen szervezésre kerülnek amatőr és haladó versenyek. Ha squash partnert keresel vagy teljesen kezdőként szeretnéd megpróbálni a játékot, segítünk.
Kattints a tovább gombra.
SQUASH

Ha pályát foglalsz nálunk, akkor a játék előtt és után partnereddel együtt az edzőterem fitnesz eszközeit és kardio gépeit korlátlanul és díjmentesen használhatod.
A squasht ajánljuk életkortól függetlenül hölgyeknek és férfiaknak, akik számára a sportolás csak labdával képzelhető el. Fejlesztheted az állóképességedet, nagy hatása van a szív és érrendszeredre és az anyagcserédre is, miközben élményt nyújt és szórakoztat. Próbáld ki, ha szereted a küzdelmet, a megmérettetést és a győzelem ízét. Ajánljuk akkor is, ha nehezen szorítod ki az időt a sportolásra, hiszen 60 perc alatt tökéletesen leizzadsz és kikapcsolsz.

Sportközpontunkban igen élénk squash-élet zajlik. Rendszeresen szervezésre kerülnek amatőr és haladó versenyek. Ha squash partnert keresel vagy teljesen kezdőként szeretnéd megpróbálni a játékot, segítünk. Kattints a tovább gombra.
Megnyitott a ReformZona Pilates Stúdió!
A FormaZona kínálata egy új szolgáltatással bővült: megnyitott a ReformZona Pilates Stúdió, ahol immáron Reformer Pilates edzéseken is részt vehetsz. Ez az innovatív edzésforma a klasszikus Pilates alapjait ötvözi a modern reformer gép nyújtotta lehetőségekkel, Megtekintem
GÉPCSERE MÁSODIK ÜTEM KIPIPÁLVA
Elindult a gépparkcsere második fázisa, és ezzel vadonatúj Life Fitness Insignia gépek érkeztek az Izsáki úti edzőtermünkbe.
A május végi első fázisban már megmutattuk, hogy nem félünk újat hozni. Most újabb prémium gépekkel bővült az edzőtermünk, Megtekintem
Kevés időd jut a sportolásra? Próbáld ki a Squash-t!
Kevés időd van sportolni és szeretnél valami olyat, ami tényleg hatékony?
Mindig is a labdajátékok szerelmese voltál?
Jobban szeretsz társaságban sportolni, mint egyedül?
Szereted a megmérettetést és a versenyzés sincs Tőled távol?
A squash lehet a Megtekintem
Újra aktívan – mert a mozgás soha nem megy ki a divatból!
Sokan azt gondolják, hogy a rendszeres mozgás valami olyasmi, amit a húszas-harmincas éveinkre szabtak. Pedig a valóság épp az ellenkezője: a mozgás idősebb korban nemcsak hogy lehetséges, hanem kulcsfontosságú az egészséges, energikus élethez.
Ezért hoztuk létre Megtekintem
5+2 ÉRV A SPORTOS VAKÁCIÓ MELLETT
Sokan várják a nyarat a jól megérdemelt pihenés miatt – de a mozgásnak ilyenkor is lehet helye a mindennapokban.
Mutatjuk, miért érdemes nyáron is aktívnak maradni, és hogyan teheti szebbé a szünetet a rendszeres sport.
MEGÉRETT AZ IDŐ – TELJES MEGÚJULÁS AZ IZSÁKI ÚTI FORMAZONA EDZŐTEREMBEN!
2025 nyarán új korszak kezdődik a FormaZona életében: megkezdjük az Izsáki úti gépparkunk teljes megújítását, méghozzá nem is akármilyen eszközökkel!
Az elmúlt évek során rengeteg visszajelzést, tapasztalatot és trendet elemeztünk. A világ élvonalbeli gyártóitól választottunk – Megtekintem
KÁRTYÁK, UTALVÁNYOK ELFOGADÁSA

* Csak szabadidő zsebről történő fizetés lehetséges.

* Csak AJÁNDÉK Erzsébet utalványt áll módunkban elfogadni.

FormaZona Sportközpont
Nyitva tartás:
Hétfő-Péntek: 6:00 - 22:00 óráig
Szombat: 8:00 - 14:00
Vasárnap: 14:00 - 20:00
Elérhetőségek:
Cím: 6000 Kecskemét, Izsáki út 2.
Recepció: 76/325-251
E-mail: ugyfelszolgalat@formazona.hu