SZEMÉLYI EDZÉS A BIZTOS FEJLŐDÉS TITKA

Gyakran fordul elő, hogy a karcsúsodni, erősödni vágyók túlzott lelkesedéssel és kellő óvatosság nélkül vágnak bele az edzésbe, melynek eredménye könnyen lehet sérülés, rosszabb esetben egészségkárosodás is.

A rosszul megválasztott gyakorlatok, a nem megfelelő terhelés, az edzőtársak jó tanácsai nem minden esetben vezetnek a kívánt cél eléréséhez. Sokkal célravezetőbb, ha rögtön a legelején egy személyi edző tanácsát kérjük. Egy megfelelően felkészült személyi edzővel mindez elkerülhető, nem beszélve arról a jó érzésről, hogy valaki számon tartja fejlődésünk irányát és ütemét, inspirálóan hat, ha vár ránk valaki az edzőteremben, aki csak nekünk szenteli idejét.

Ugyanis nemcsak a gyakorlatok egymásutánisága, illetve száma a döntő, hanem az is fontos, hogy hogyan kivitelezzük azokat, hiszen látványos fejlődést csak a szabályosan elvégzett gyakorlatoktól lehet várni. És persze mindannyian tudjuk, ha nincs személyes kontroll, hajlamosak vagyunk önmagunk számára engedményeket tenni a gyakorlatok végrehajtása során. Éppen ezért választják nagyon sokan azt a módszert, hogy a fitnesz teremben fogadnak személyi edzőt, aki aztán könyörtelenül behajtja a gyakorlatok elvégzését tőlünk.

MIT IS JELENT A SZEMÉLYI EDZÉS?

A szakirányú végzettséggel és ismeretekkel rendelkező személyi edző egy állapotfelmérés után egy személyre szabott edzéstervet készít, ennek időtartama általában 6 hét. A gyakorlatok a végrehajtását aztán személyesen kontrollálja, akár úgy, hogy együtt edz a klienssel, akár úgy, hogy csak alkalomszerűen, konzultáció céljából találkoznak. Általában ezeknek a gyakorlatoknak a nagy részét otthon is el lehet végezni, − már akinek van egy legalább alapfelszereltségű fitnesz szobája, − de nem nagyon érdemes.

Legtöbb személyi edző nem elégszik meg azzal, hogy komplex edzéstervet készít számunkra, hanem táplálkozási és életmódbeli tanácsokat is ad úgy, hogy figyelembe veszi a sportolni vágyó egészségi állapotát, adottságait, valamint fittségi céljait.

Manapság a személyi edzés egyre szélesebb körben terjed el. Szüksége van erre az irányításra, útmutatásra a mindennapi életben annak is, aki csak egészséges, aktív, fitt életmódot szeretne élni, de nagyon hasznos lehet akkor is, ha amatőr sportolóként versenyre kell felkészülni.

Minden embernek van elképzelése, hogyan szeretne kinézni, de nagyon sokan nem találják a megvalósuláshoz vezető utat, ezért idő előtt feladják. A személyi edző megad minden támogatást, hogy kliense motivált és lelkes legyen, hiszen azonos a céljuk. Olyan ismereteket és tapasztalatokat ad át, mely segít a pozitív szemlélet, az egészséges életmód kialakításában. Az edzések által mindenki megismerheti saját szervezetét, fizikai terhelhetőségét, személyiségét.

A személyi edző előnye az is, hogy változatos edzésprogramot állít össze, amely a kliens képességeire épül, és általában figyelembe veszi a kliens véleményét, kedvenc és kevésbé kedvelt gyakorlatokat is. Két egyforma edzés nincs, ezért sohasem unalmas. Ráadásul az edzések időpontját mi határozhatjuk meg, amely elfoglalt üzlet-emberek számára például rendkívül előnyös.

A személyi edzés azok számára is alkalmas, akiknek valamilyen egészségügyi problémájuk van, de az edzések elkezdéséhez mindenképpen orvosi konzultáció szükséges.

KINEK AJÁNLOTT TEHÁT A SZEMÉLYI EDZŐ SEGÍTSÉGÉT IGÉNYBE VENNI?

  • Ha először jár fitneszteremben, és nem ismeri a gépeket, a személyi edző bemutatja a termet.

  • Ha régóta nem edzett, és nincs tisztában a fizikális erőnlétével, kérjen fittségi tesztelést, amely majd megadja terhelhetőségi szintjét.

  • Ha nincs edzésterve, csak találomra edz, a személyi edző a fittségi tesztelés eredményei alapján személyre szabott mozgásprogramot készít.

  • Ha nem ismeri a gyakorlatokat, az edző megmutatja a mozdulatok helyes végrehajtási módját.

  • Ha sérülése, műtétje volt a közelmúltban, vagy valamilyen egészségügyi probléma miatt speciális tréningre van szüksége, olyan személyi edzőt kell keresnie, aki megfelelő jártassággal rendelkezik e területen, és javasolt minden alkalommal igénybe venni a szakember segítségét.

  • Ha szeretne minél gyorsabban lefogyni vagy megerősödni, annak mindenféle káros mellékhatása nélkül, érdeklődjön arról, hogy edzője mennyire jártas a táplálkozási tanácsadásban és az étrend-összeállításban, valamint ismeri-e a zsírégető edzésmódszerek teljes skáláját, és van-e lehetőség pulzusmérő óra használatára.

  • Ha nem tud egyedül edzeni, vagy szeret kibúvókat keresni, ha testmozgásról van szó, olyan trénerre van szüksége, aki következetesen végrehajtatja az előírt edzésmennyiséget.

Nem szabad azonban elfelejtenünk: bár a személyi edző segítségével sokkal hatékonyabb munkát végezhetünk, és gyorsabban elérhetjük céljainkat, mindezek ellenére az eredményért nekünk kell megküzdenünk kitartó és rendszeres edzéssel és életmódunk megváltoztatásával!

SZEMÉLYI EDZÉS DÍJA

Edzőnként eltérő lehet, így kérjük érdeklődjenek személyi edző kollégáinknál.

SZEMÉLYI EDZŐK

Mi, a FormaZona Sportközpont munkatársai szeretnénk meggyőzni minél több embert a minden napos testmozgás szükségességéről. Szeretnénk megmutatni, hogy a rendszeres testedzés nagyon fontos az egészség megőrzése és a szabadidő hasznos eltöltése szempontjából is.

Törekvésünk megmutatkozik munkatársaink szakmai felkészültségén, szolgáltatásaink minőségén és sokszínűségén. Igyekszünk vendégeink sportolási szükségleteit kielégíteni úgy, hogy közben abban örömet találjanak.

Beke Antal
Beke Antal
Kormos Dávid
Kormos Dávid
Sinkó Anna
Sinkó Anna

Beke Antal

TRX oktató, Személyi edző, Preventív gerinc edző

Anti edzései 3 szóban: humor, dinamika, egyediség. Csoportos TRX edzésein és személyi edzésein is különös figyelmet fordít a személyre szabottságra és a fokozatosságra. Kedvességének, türelmének és  kitűnő prezentációs készségének köszönhetően kezdő vendégeink elégedetten válnak haladóvá és akár a sport megszállottjává a kezei alatt. Csakúgy mint személyisége, vendégköre is sokszínű. Megfordulnak nála kezdők, haladók, házaspárok, fiatal srácok és lányok. Ha profi, preventív szemléletmódú edzőt keresel, bátran ajánljuk neked Antit.

Elérhetőség:

Kormos Dávid

Személyi edző, Gerinc és prevenció tréner, Funkcionális tréner, Életmód és táplálkozás tanácsadó

Dávid mögött 17 évre visszanyúló versenyszerű élsport van, amiben vannak profi szinten eltöltött évek, küföldi tanulmányi utak és versenysport tapasztalatok. Bővelkedik az edzői repertoárban, legyen szó gépes, crossfit, funkcionális, szabadsúlyos edzésről, továbbá sérülés utáni rehabilitációs és preventív edzés sem áll távol tőle. ,,Céltól függően mindenre tudok hosszú távú megoldast. Segitséget tudok nyújtani légzéstechnikában és táplálkozásban egyaránt, hiszen a légzes, alvás, táplalkozás és mozgás kell hogy adja a gerincét az egészséges életnek. Hiszem, hogy ezek kombinációja tudja elhozni az áhitott sikert számodra, aminek szeretnék a részese lenni. Munkámban maximalista és elhivatott vagyok, garantálom számodra a profi edzést, a kellő motivációt és a jó hangulatot.” Dávid mottója: “Önmagadat nem megtalálni, hanem megteremteni kell.”

Elérhetőség:

  • E-mail: david.kormos.25@gmail.com
  • Telefon: 30/6336273
  • English speaking
  • Deutschsprachige Trainer

Sinkó Anna

Fitness instruktor, erőnléti- és funkcionális tréner

Ha kiváncsi vagy hogy mit tudsz kihozni magadból és szeretnéd jól érezni magad a bőrödben, akkor keresd bizalommal Annát.

Célja hogy a funkcionalitás elve mentén az erőnlét fejlesztésével közösen érjétek el a célt. Edzései nagyon jó hangulatban telnek, dícséretből és motivációból nem lesz hiány.

Minden korosztálynak biztosítani tudja a megfelelő mértékű terhelést, változatos és kreatív gyakorlatokkal.

Elérhetőség: