Ismerd meg a Hot Iront!
Hétfőként 19.15-kor, szerdánként 18.00-kor
Örömmel osztjuk meg vendégeinkkel és a Hot Iron rajongókkal, hogy újra megtalálható órarendünkben ez a közkedvelt mozgásforma.
Ha még nem próbáltad, akkor lássuk mi az, amit tudnod érdemes erről az edzés formáról:
- A HOT IRON egy csoportos súlyzós edzésmódszer, ami előre koreografált, azaz külön, az adott edzéstervhez írt zenére van felépítve
- kissé hasonlít a konditermi mozgásra, azzal a különbséggel, hogy itt csoportban, zenére edzünk
hatékony, mert tervszerű, szisztematikus, és nem utolsó sorban élvezetes - A Hot Iron edzéssel folyamatosan magasan tartjuk a pulzusszámot, ennek eredménye, hogy itt az óra alatt nincs zsírégetés, mivel máshonnan nyeri az energiát a szervezet (pl. szénhidrátokból), viszont az utána történő regeneráció közben jóval intenzívebb a zsírbontás, mint máskor. Éppen ezért már heti két edzéssel is jelentős eredmény érhető el már 8-10 héten belül is. A fejlődés pedig folyamatos, ugyanis ha már hozzászoktunk az adott súlyhoz, nehezíthetünk rajta.
Kinek ajánlott ez az edzésforma?
Az edzőtök pedig nem más, mint Szűcs Vivi lesz, aki nagy-nagy lelkesedéssel vár benneteket hétről hétre!
,,Szűcs Vivien vagyok és Nagykőrösön élek! Gyerekkorom óta jelen van a sport az életemben Anyukámnak köszönhetően! Már alsó tagozatban DSK-s voltam, hogy levezessem a felesleges energiáimat! Ezután nagyon sok mindent kipróbáltam ezen belül, különféle labda játékok, aerobic, tollas… Végül amit több éven keresztül versenyszerűen űztem az a szertorna és a foci volt! Gimnáziumi tanulmányaim után jelentkeztem a testnevelési egyetemre, de az élet úgy hozta, hogy lecsúsztam róla… A sportot folytattam ugyan, de azt, hogy ezzel foglalkozzam, elengedtem! Mígnem elkezdtem járni egy terembe én is, egy nagyon jó edzőhöz, aki motivált és igyekezett kisajtolni belőlünk a legtöbbet, így találkoztam a Hot Ironnal, ami azonnal szerelem lett az életemben! Ekkor vettem a fejemben, hogy szeretnék ezzel foglalkozni! Először elvégeztem a csoportos fitness instruktorit, majd a Hot Iron edzőit és további terveim is vannak, hogy gyarapítsam a tudásom! Én leginkább azt szeretném megmutatni az embereknek, hogy több van bennük, mint amit sokszor gondolnak, csak van akinek kell egy kis segítség elhozni! Minden fejben dől el! Kellő kitartással bármit el lehet érni és nagy boldogság, amikor észrevesszük magunkon a fejlődést! Hozzáteszem az edzőket is úgy gondolom, hogy büszkeséggel tölti el a szívét! Az én mottóm, hogy légy jobb a tegnapi önmagadnál!”

Időpont:
Hétfő 19.15
Szerdán 18.00
Helyszín: FormaZona Sportközpont, 2-es terem
Bejelentkezéshez kattints IDE.